Mystic Grill

Mivel egészen eddig álltam, ezért ahogy láttam, hogy a beszélgetés kezd hevesebb vizekre térni, lehuppantam Tyler mellé. Emma eléggé lobbanékony természetű, bár volt kitől örökölnie, ha tényleg lehetséges az, hogy Katherine az anyja. Épp próbálnék még több ész érvet felhozni, hogy végre Emma megengedje, hogy együtt menjünk Pierce ellen, és persze próbálok kitérni Tyler rosszalló pillantása elől, mikor valami olyasmit mond, amitől összeszorul a gyomrom. Felé fordulok és suttogva megszólalok. Nem beszélek hangosan, éppen csak elhagyja a számat a halk hang, de ez nem okoz problémát, hiszen biztos vagyok benne, hogy a kedvesem teljesen tisztán érti, hogy mit kérdezek tőle. - Oké. De micsodát? Minden rendben van? Jó vagy rossz dolgot akarsz mondani? - Kíváncsiskodni kezdek és egyre inkább eluralkodik rajtam a pánik, bár ezt leplezem a külvilág felé. Mióta vámpír vagyok sokkal kevesebb dologtól félek, általában körültekintő vagyok és felkészülök az eshetőségekre, de érzelmileg elég gyenge vagyok. Persze nem bőgöm el magam minden apróságon, viszont ha egy számomra nagyon fontos ember (aki életem egyik biztos pontja) elhint egy ilyesmi információt nekem, akkor onnantól kezdve, egészen a beszélgetésünk pillanatáig és míg meg nem tudom, mit szeretne közölni velem, máson sem jár az eszem, csak azon, hogy vajon mi fog kisülni ebből az egészből. Tyler az elmúlt időszakban amúgy is kicsit furcsán viselkedett és már nem tudtam mire vélni a dolgot. Félek tőle, hogy esetleg kezd besokallni kettőnk kapcsolatától és inkább visszafejlődne csak baráti szintre, de én nem akarom elveszíteni. Tényleg ő a legfontosabb az életemben és beleőrülök, ha arra kell gondolom, egy nap talán elveszíthetem. Ahogy ez az aggódás eluralkodott rajtam, feleszméltem, hogy pár másodpercig szótlanul ültem és csak bambultam ki a fejemből. Ezért elhessegettem a rossz gondolatokat és visszanéztem Emmára. El akartam csitítani, mikor rossz megjegyzést tett a páromra, de Tyler megelőzött.
- Emma... Jól esik, hogy megbízol bennem és köszi. De Tyler nélkül nem megyek. Amúgy megértem, hogy rossz tapasztalataid vannak a hozzánk hasonlókkal kapcsolatban és nehéz vad idegenek segítségére támaszkodni, de ne ítélj el, és ne hidd azt, hogy ismersz minket. Mióta itt vagyok állandóan csak az előítéleteiddel dobálózol, de az már nem tűnik fel, hogy te is egy Pierce vagy. Mi mégse dörgöljük ezt az orrod alá, nem a felmenőid alapján mondunk rólad véleményt. Mi tényleg segíteni akarunk neked, de ha nem kérsz belőle, akkor szólj, arrébb ülünk és békén hagyunk. - Kifakadt belőlem minden, szinte be se bírtam fogni a számat, de nem is akartam. Szimpatikus volt nekem a csajszi, de a viselkedése kezdett már idegesíteni, ráadásul Tylert is állandóan "kóstolgatta", ezért úgy gondoltam átkapcsolok egy másik hangvételre én is. - Szóval? Mit szeretnél? - Nem akartam ott hagyni Emmát és úgy elmenni innen, hogy tudatában legyek annak, Katherine éppen a lány anyját bántja, de muszáj volt mindezt elmondanom neki, hogy tisztábban lásson. Remélem valamennyire sikerült hatnom rá. Közben idegesen Tylerre pillantottam és megint elmerengtem a kettőnk kapcsolatán és azon, vajon miért akar félrehívni és beszélni velem.

Tyler & Caroline & Emma

Látom, hogy Caroline mindjárt elneveti magát a "gőgős Lockwood fiú" kijelentésen, erre én egy haragos pillantással válaszolok. Na már ő is kezdi, Katherine sokkal idősebb nála, nálam is de én a harapásommal megtudom ölni, és az semmit nem jelent, hogy egyszer csőbe tudta húzni, az kevés, sőt semmit nem ér.
-Az nem jelent semmit, hogy egyszer sikerült, de kétszer nem hiszem, hogy sikerülne egyedül. Mondom, majd amikor hozzátette elmosolyodom, na itt az idő, most megmondom neki,
- Ezzel a pasis dologgal kapcsolatban, mondani akarok majd neked valamit. A fejemmel böktem egy sarok felé, hogy majd menjünk oda.
- Hát nem, nekem az anyám ember, vagy is csak volt mivel Niklaus megölte. Én a szívemen viselem az emberek halálát.