Hope Sky

Hope Anastasia Sky

Sokan vágynak fenomenális, szuper képességekre, de nem tudják, hogy ezzel mit kívánnak.

Rám jellemző

Hmm... milyen a belsőm? Érdekes téma annyi szent. Hogy úgy mondjam: eléggé összetett. De akkor ássuk bele magunkat a témába. Míg én elkalauzollak a jellemem és a küllemem világában, kérlek foglalj helyet. Azt hiszem el fog tartani egy ideig.
Szóval, mint mondtam összetett személyiségű vagyok. Bár külsőm angyali, belsőm maga az ördög, sőt rosszabb. Egy kemény, kegyetlen, engedetlen, hazug, zabolázatlan, önfejű, nagyszájú, flegma kis gyilkológép vagyok. Legalább is elsőre mindenkinek ezt az oldalamat mutatom. Igazi jégkirálynő vagyok, senkit sem tudok igazán közel engedni magamhoz. Akit pedig mégis, az megismerkedhet az érzékeny énemmel. Egy olyan énnel, aki kedves, gondoskodó, őszinte, becsületes, lelkiismeretes és szeretetre éhes. Persze én ennek totálisan az ellenkezőjét mutatom. Néha viszont magam sem tudom, hogy melyik is vagyok igazából. Nem szeretem gyengének és érzékenynek mutatni magam ebben a kegyetlen világban. Azt hiszem ezért öltöttem magamra kegyetlen énemet.
Most pedig a külső...
Az első ami feltűnhet, az a hófehér bőröm és szó szerint jegyes tekintetem. Igen, világoskék szemeim vannak, melyek soha semmilyen érzelmet nem mutatnak. Hajam színe eredetileg barna, de gyakran festem feketére. Arcom karakteres vonásokkal rendelkezik, s mindig a szokásos sminkem borítja. A szememet valami sötéttel kiemelve, ajkaimat meg a piros árnyalataival megfűszerezve mutogatom. Persze, smink nélkül is gyönyörű arcom van. Pisze orrom van. Ajkaim állandóan ravasz mosolyra húzódnak, dúsak, teltek és csókra éhesek. Testalkatom izmos és nőies. Kerekded idomokkal rendelkezem, bár a melleim nem épp a legnagyobbak. Kicsik, puhák és izmosak. Magasnak tekintem magam azzal a közel 175 centimmel. Ruhatáramban csak is divatos, testhezálló darabok kapnak helyet. S bár magas vagyok, a magassarkút egyenesen imádom. Különben is... 10 centis sarok fölött az már nem is számít magasnak. A kiegészítőket imádom, rengeteg gyűrűm van és szinte minden ujjamon van is egy.

Story of my life

Zuhog az eső. Kitünően hallom minden egyes koppanását, amint egy egy csepp a betonra vagy a tetőre csapódik. Megbabonázva nézem, a vak sötétben. Nincs áram, egy villám levágta a biztosítékot. Villámlik és mennydörög. Megrémülök és ijedtemben hirtelen ugrok egyet. Szerencsére, nem történt semmi sem odakint. Odakint az eső hömpölyögve folyik végig a járda mentén, le egyenesen a csatornába, vagy pedig kis pocsolyákba gyűlik. A szememből könnyek csöppennek a padlóra, akár csak az eső. Szinte nem is vagyok tudatában annak, hogy sírok. Gyanítom a szemeim vörösek, az arcom pedig kétségbe esett és összezavarodott. Elevenen él bennem egy emlék. Egy iszonyatos szörnyű emlék, a pár nappal ezelőtti. Fáj, szorít és mardos belülről. Azt hiszem nemsokára darabokra szaggat. Látom magam előtt az öcsém könnyes és könyörgő szemét. Majd azt is ahogyan kihuny belőle az élet és ernyedten fekszik a karjaimban. Az üres, üveges tekintete az őrületbe kerget és rettegéssel tölt el. Megöltem őt. Megöltem az öcsémet. - cikáznak a ki nem mondott szavak a fejemben. De a könnyeim nem miatta folynak. Legalább is nem csak miatta. Tudok a családi átokról, elég nagy vagyok már hozzá. tudok a természetfeletti világról és be kell valljam kicsit vonz a gondolata. De most az átok az én legfőbb problémám. Nem akarok minden teliholdkor átváltozni. Nem akarom senki halálát okozni. Félek, sőt rettegek ettől. Ráadásul nem csak ezt a terhet kell a vállamon viselnem. Az én lelkemen szárad az öcsém halála, s jutalmul megvető és elborzadó pillantásokat kapok. A saját szüleim undorodnak tőlem. Nem vagyok más a szemükben csak átok. Pláne, hogy anyu, apu testvérétől esett teherbe velem. Ő volt az, ki az átkot hordozta és most ő az, aki magához vett. Az ő nappalijában toporgok jelenleg és a hatalmas ablakokon bámulok kifelé. Napokig nem csinálok semmi mást és nem is szólaltam meg. Egy árva mukkot sem adtam ki magamból. Ezzel büntetem magamat. Hogy meddig folytatom még, azt nem tudom.
Magam mögött lépteket hallok, könnyed, s mégis bátortalan lépteket. Lassan hátra pillantok a vállam felett, de csak addig, míg szemügyre veszem az igazi apámat. Aki jelenleg az egyetlen támaszom a világban. Látom, hogy az arcán szomorúság ül és aggodalom. Értem aggódik, de nem érdekel. Pillanatokkal később meg is szólal.
- Hope, kicsim. Ne ostorozd magad. Szomorú ami történt, de már megtörtént. Nem tehetsz ellene semmit. - próbál megnyugtatni, de ezzel csak egy erős zokogás hullámot indít el bennem. El tudom képzelni mennyire fájhat neki, hogy egy alig 8 éves kislányt így lát. Szörnyű, még nekem is össze szorul a szívem. De nem szólok semmit. Csak hüppögök és a karjai közé rohanok. Arcomat a pulcsijába fúrom és belélegzem az illatát. Próbálok megnyugodni. Érzem, hogy a keze a hátamra siklik és simogat. Nyugtató szavakat suttog nekem. Lehunyom a szemem és csak sírok. Így állunk a sötét nappali közepén és várjuk, hogy valami jobb következze

Tervek, célok, álmok

Vannak terveim, de ez nem is titok. Jelenleg felfordulást akarok csinálni, felhívni magamra a figyelmet. S csak ezután lecsapni kiszemelt áldozatomra, Klausra, aki miatt annyit rettegtem.