Damon Salvatore

Damon Salvatore

Stefan mosolyog. Hívjátok a médiát!".

Rám jellemző

Ismersz már, nem? Mindenki ismeri Damon Salvatore-t, a női szívek rablóját, a vénák rémét, az emberi életek megkeserítőjét... szóval nincsenek túl jó véleménnyel rólam az emberek, pedig ha tudnák, miért csinálok mindent kényem-kedvem szerint, akkor megvilágosodnának. Nem tudom, van-e még egy olyan ember, aki évtizedeken át keresi a nőt, akibe szerelmes volt annak ellenére is, hogy az csúnyán átejtette és a bolondját járatta vele. Mondjanak egy darab példát arra, hogy ismernek-e még valakit, aki nem öli meg rögtön a testvérét, miután az tönkretett mindent! Ha belegondolnak, okkal lettem olyan, amilyen és ezen már kétlem, hogy valaha is változtatni lehetne. Tény, hogy önző és arrogáns vagyok, na meg a magam módján még könyörtelen is. Sokszor viccnek fogom fel a dolgokat, mert ebben a nyomorult világban már kár lenne bármit is véresen komolyan venni. Úgy csinálnak, mintha én lennék minden baj forrása és talán igaz, hogy szeretek szálka lenni Stefan szemében, de távol álljon tőlem, hogy mindenki kisebb-nagyobb dolgával én foglalkozzak.
Nem sok barátom van, viszont ellenségem annál több. Kezdjük például a sort rögtön Stefan-nal, aki púpnak tart a hátán és aki szerint a megtestesült gonosz vagyok. Akkor mégis minek nevezné Katherine-t? Egyszer fel kell világosítanom, hogy kicsit el van tájolódva. A sort folytatja Lexi, aki van egy olyan érzésem, hogy pusztán azért gyűlöl, mert volt egy kis afférunk a múltban, ami csúnyán végződött - pofára ejtettem. Sorolhatnám még a több ezer jelentkezőt, akik térden állva esengenek, hogy had döfjenek egy hegyesre faragott karót egyenesen a szívembe, de időpocsékolás lenne és talán a végére sem érnék soha. Egy szó, mint száz, kiállhatatlan figura vagyok a köznép szerint és akár hiszik, akár nem, örömmel töltöm be ezt a posztot, amíg van elég ostoba nő, akit átverhetek és amíg van elég véna, amit feltéphetek, olykor úgy, hogy készségesen állnak szolgálatomra.
Ami viszont böki a csőröm kissé, az a Gilbert lány. Kiköpött mása hajdani szerelmemnek és nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miként lehetséges ez. És a legfontosabb, hogy miért akarok ennyire a közelébe férkőzni? Az elején arra gondoltam, hogy csupán Stefan-t szeretném idegesíteni, mert ugyebár örökké tartó nyomorúságot ígértem neki, de rá kellett döbbennem, hogy nem. Érdekel, a maga módján, bár valamivel unalmasabbnak és naivabbnak tűnik Katherine-nél. Harciasan tagadom magamnak, hogy nem vagyok féltékeny az öcsémre, de néha, mikor minden szórakozás híján vagyok és magamra maradok a gondolataimmal, elmém egy rejtett zugába beslisszan a tény, hogy bizony éppúgy szeretnék vele lenni, mint Stefan. És abban a percben általában nyúlok is a whiskey-ért, hogy ez az irdatlan nagy baromság felszívódjon agytekervényeimről.
Gondolkodom, tehát vagyok... méghozzá teljes fizikai valómban és ezzel együtt lenyűgöző, káprázatos, csodálatos, elbűvölő, magával ragadó - remélem, eszetekbe jut még néhány szinonima - külsőmmel. Sosem kérdeztem magamtól, hogy mit esznek rajtam a nők, mert tudom jól, hogy ellenállhatatlanul jóképű vagyok gleccserkék íriszeimmel, amikkel bármire ráveszem a szóban forgó halandókat, akár arra is, hogy készségesen nyújtsák felém karjukat, hogy kortyolhassak párat szomjasabb óráimban. Ahogy meglátják ezt a magas, hollófekete tincsekkel megáldott idegent, átfut az agyukon, hogy milyen szerencsések lennének, ha ők tisztelegnének az oldalamon, a szebb példányokat pedig szeretem jelenlétemmel jutalmazni. Az ujjamon tengődő gyűrűre persze mindannyian azonnal felfigyelnek - néhány ostoba liba még arra is rákérdez, nős vagyok-e -, de sosem árulom el, hogy ez szükségeltetik, amennyiben nem akarják, hogy megsüljek a napon és soha többé ne lássanak. Frászt kapnának, ha megtudnák, hogy vámpír vagyok, bár nem tagadom, némelyiküknek már elárultam s később gondosan elfeledtettem velük a történteket. Ami az öltözékemet illeti, az egyszerűség híve vagyok, épp ezért kedvelem a farmer-póló összeállítást, és néhány inggel is kivételt teszek olykor. El sem tudom mondani, mennyire örülök, amiért a hetvenes évekbeli viselet kiment a divatból!

Story of my life

Az úton feküdtem és gondolkodtam - azt hinnéd, hogy életemben talán először. A tarkómon éreztem a beton jeges hőmérsékletét, közben minden porcikám vérért sóvárgott és ez volt az oka annak, hogy filozofáltam. Miért vagyok ilyen szomjas mindig? Nem okozott problémát soha, hogy táplálkozzak és egy ártatlan halandó életét vegyem, de érdekelt, mi van bennünk... mi változik meg, ami miatt ilyen mérhetetlen éhség tör ránk folyamatosan. Nem értettem semmit és az dühített a legjobban, hogy Stefan belevont ebbe az egészbe anélkül, hogy ő is tisztában lett volna azzal, mik vagyunk mi. Nem tudta, ennek ellenére belerángatott, mert úgy érezte, jó buli. Gondolom, annak tartotta. Hasogat a fejem, pedig nem csinálok semmit. Az éhség érzete próbál léket ütni koponyámba, miközben én szakadatlanul arra kényszerítem magam, hogy a csillagos eget bámuljam itt, a főúton kiterülve, mint valami kilapított macska, aki óvatlanul egy kocsi elé tévedt. Aztán hangot hallok.
- Igazad van, Bonnie. Utálom, hogy mindig igazad van - sóhajtja, én pedig lassan felé fordítom fejemet, hogy lássam, ki közeledik - Én csak képtelen vagyok megmondani neki... ma legalábbis biztosan. Később felhívlak, oké? Szia - lágy hangszín, szinte cirógatja arcélemet, hogy honnan fülembe kússzon fel.
Gyorsan talpra állok és amint közelebb ér, meglepetten veszem tudomásul, hogy Katherine az. Mit keres itt? És ki az a Bonnie? Zavarodottan ráncolom homlokomat és nem bírom megállni, hogy rá ne kérdezzek.
- Katherine? - mellkasomra tonnányi súly zuhan, félvén a választól.
- Tessék? - ugyanolyan feszültnek tűnik, mint én, bár kettőnk közül inkább neki van oka aggodalomra, főleg, mert eszméletlen módon csábít a vérében száguldó bíbor vörös folyadék - Nem. Én... Elena vagyok - nagyot nyelek, karjait összefonja mellkasa előtt.
- Khm, persze. Bocsáss meg, csak nagyon emlékeztetsz valakire, akit ismertem - vallom be őszintén és kicsit csalódott vagyok, bár kárpótol a látvány, hogy találkoztam valakivel, aki kiköpött mása egykori szerelmemnek - Damon vagyok - mutatkozok be udvariasan, bár még mindig Katherine-re gondolok.
Rajta gondolkodok és azon, hogy miért kellett átvernie engem. Azt megértem, hogy Stefan-t miért, hiszen világ életében egy teszetosza, unalmas alak volt, aki semmi izgalmat és semmi meglepetést nem rejtett. De én miért? Kezdem azt hinni, hogy csupán ennyit érdemeltem és hogy valójában nem is szeretett. Csalódott és megtört voltam, de most már csak színtiszta gyűlöletet érzek. Kár, hogy vékony vonal választja el a szerelmet a gyűlölettől.
- Nem sértésként Damon, de elég hátborzongató, hogy egyedül vagy itt kint a semmiközepén - állapítja meg, míg alaposan szemügyre vesz tetőtől talpig, nekem pedig kaján vigyor húzódik ajkamra. Nyilván tetszik neki, amit lát, de jogosan gondolja, hogy van valami abnormális abban, amit csináltam. Már ha egyáltalán látott az úton kiterülve.
- Te beszélsz? Ha jól látom, nincs veled senki - vonom fel egyik szemöldökömet, mert tényleg az a helyzet nála is, mint nálam. Bátran nevezhetném őt is hátborzongatónak, ha nem így nézne ki. Ilyen ellenállhatatlanul gyámoltalannak és olyannak, mint Katherine.
- Mystic Falls-ban nincs mitől félni. Sosem történik semmi - vállat von és megemeli a telefonját - A barátommal veszekedtem - látom őt sem tanították meg rá, hogy ne álljon szóba idegenekkel.
- Min, ha szabad tudnom? - nagyot nyelek - Nem akarok tolakodó lenni - teszem hozzá, hátha nem az a fajta, akit a sármommal el tudok bűvölni.
- Már megtervezte az életünket... a jövőnket. Én pedig nem biztos, hogy ugyanazt akarom. Nem biztos, hogy vele - vallja be őszintén... tényleg őszintének tűnik.
- Csak azt akarod, mint mindenki más - mosolygok sejtelmesen és közben az erdő irányába pillantok, valamint a közelben lévő hangzavar irányába, ahonnan valószínűleg Elena is jött.
- Igen? Szóval, Mr Rejtélyes Idegen, áruld el kérlek, hogy mire vágyok! - elmosolyodik, a szája sarkában megugró gribedlik pedig engem is mosolyra késztetnek.
- Szenvedélyt... kalandot... egy kis veszélyt... nagyjából ezt - vállat vonok, bár minden szót csigalassúsággal ejtek, hogy szépen megrághassa és rájöjjön, igazam van, de szimplán visszakérdez, hogy én mit akarok. Mielőtt válaszolhatnék, autódudálást hallok és ő arra kapja a fejét, majd vissza - Azt akarom, hogy ne emlékezz semmire ebből a beszélgetésből. Még nem kell tudniuk arról, hogy itt vagyok. Találj meg mindent, amit akarsz és légy boldog a jövőben! - bűvölöm el, bár szokásomtól eltérően most mindent szívből így kívánok neki. Nem tudom, mi van velem. Elköszönök, majd magára hagyom. Így lesz a legjobb.

Tervek, célok, álmok

Elsősorban szeretném minden lehetséges módon megkeseríteni Stefan életét. A másik ok, amiért itt vagyok - és amire ezentúl törekszem -, hogy Elena kegyeibe férkőzzek, aki kiköpött mása Katherine-nek.