Damon szobája

Nem szoktam ilyent érezni, illetve tenni, mert utálom ha az emberek látják az emberi énemet, de most tisztára úgy éreztem magam mint régen. Embernek... és talán épp ezért csordult le egy könnycsepp az arcomon mikor Damon ilyeneket mondott. Tudom, hogy nehéz megbíznia bennem, de megváltoztam. - kinek mi a megváltozás... - Szeretem őt és nem akarom újra el veszíteni.
- De! Igen is tudok szeretni! Mert akár el hiszed akár nem, maradt bennem egy csöpp emberség. És én szeretlek téged.!!!- felelem. Nem válaszoltam. Nem válaszoltam arra, hogy akar-e avagy sem, mert tudtam a válaszát. Tudtam, hogy akar.
Iszonyatosan örültem neki, hogy nem vedte el a kezét. Még mindig mélyen a szemébe néztem és engedtem minden érintésének, engedtem, hogy az arcomat a kezei közé fogja és megcsókoljon. Én hevesen visszacsókoltam és kicsit meglepődtem azon, hogy hirtelen magához húz és ezt szerintem Damon is érezte, de ez csak egy pillanatig tartott. A kezeimet bele túrtam Damon hajába majd suttogva megszólaltam.
- Most az egyszer az életben nem hazudok!!!- feleltem halk, sejtelmes hangon és újra Damon szemeibe néztem. Nem tudtam, hogy mit akar ezért inkább meg vártam, hogy mit fog cselekedni.

- Stefannal, de csak azért mert őt ismertem meg előbb. De téged jobban szeretlek.- feleltem és mélyen a szemébe néztem. Most nem hazudtam! Igazat mondtam. Kicsit furcsán reagáltam arra, hogy Damon el veszi a kezeit az enyém alól, de tudtam, hogy nem lesz könnyű menet. - Igen, új élet. És...veled.- feleltem az utolsó szót szinte alig hallhatóan. Senki nem ismeri az emberi énemet és sosem szoktam meg mutatni, de Damonnek meg mutattam....
- Nekem nem Stefan kell! Nem akaorm hallgatni mindig a nyivákólását. Én téged szeretlek!- feleltem és fel álltam majd Damon után sétáltam. Szeretem őt és remélem, hogy újra képes lesz szeretni.
Oda sétáltam mellé és megfogtam lágyan a kezét. - Szeretlek Damon!- suttogtam és mikor ki mondtam, közben mélyen a szemeibe néztem. Hülye voltam akkoriban, nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Nem érdekeltek senki apró kis érzései, mindenkit csak kihasználtam és így van ez most is. Kivéve Damon... őt most nem akarom kihasználni, nem akarok neki még egyszer fájdalmat okozni... Nem engedtem el a kezét és csak reménykedtem, hogy ő sem fogja. Jóvá akarom hozni a múltamat...

Még mindig Damon előtt ültem törökülésben és ő is le huppant elém. Nem mondtam semmit a szavaira, hisz tudtam, hogy mi az igazság. Igen, át vertem őket. Élveztem a helyzetet, de az idők múlásával hiányoztak. Illetve Damon.... - Emlékszek, de nem át vertelek titeket hanem nem tudtam választani!- jelentettem és a mondatom végére kicsit közelebb másztam hozzá. És tudom, hogy mindenki egy ribancnak hisz és azt hiszik, hogy nincsenek érzéseim, de legbelül, nagyon mélyen igen is vannak.- Sajnálom ami akkor történt, de.... most remélem nem fog így alakulni. Vissza tértem, hogy egy új életet kezdhessek el.- feleltem és most már nagyon kevés választott el Damontól. Hallottam a hangsúlyán, hogy nem egészen őrül nekem, illetve... hogy is mondjam... annyi a lényeg, hogy nem fogadott túl szívesen. - Tudom, hogy most milyen az életed. Nincsenek érzéseid, és épp ezért teszed ezt. Ölsz, iszol és hát mit ne mondjak... úgy látom és tudom, hogy a szex sem maradhat ki az életedből. Vagy tévedek?- kérdeztem és most már az arcomra vissza tért a huncut mosoly.
Közelebb ültem hozzá és a kezeimet az övére raktam. Szeretem Damont, akármennyire sem lehet elhinni. Szeretem, de nem tudom, hogy mit érez irántam. Vajon az 1864-es szenvedély már ki múlt vagy maradt még egy kicsi? Nos... ez már csak Damonon áll, illetve bukik...

Épp enni készültem az erdőbe mikor "véletlenül" a Salvatore birtokon találtam magamat. Ismerős hangokat hallottam. Illetve csak egy ismerősét. Damonét és egy lányét. Tudtam, hogy Damonnak ki vannak kapcsolva az érzései és mást sem csinál csak embereket öl; iszik - vért és piát - illetve ami ilyenkor nem maradhat ki az életéből: az a szex. Mikor voltak érzései akkor is azt akarta mindig egy lánytól, de mikor nincsenek érzései... irigylem a csajokat. Nem mintha nekem olyan kevés jutna ki Damon csábításaiból. Emlékszek, régen mikor le ment a nap mindig át jött hozzám és reggelig nálam volt.
Tudtam, hogy Damonon és az idegen lányon kivűl senki sem volt a házban így halkan be léptem a nappaliba és vámpír sebességgel fel mentem Damon szobájába. Nem kopogtam be az ajtón hanem kinyitottam és be léptem. Mosoly került az arcomra mikor meg pillantottam Damont és az ágyhoz kötözött szőkeséget. Nem köszöntem csak egy huncut vigyor került az arcomra mikor bele néztem Damon szemeibe majd a lány másik nyaki részénél megharaptam és Damonnal együtt ittam a lány vérét. - Hm.. Damon Salvatore.- kezdtem még mindig huncut mosollyal az arcomon. - Olyan jó téged újra látni. Tudod, 1864. óta nagyon sok év telt el és te nem kerestél engem.- feleltem és most már Damon szemeibe néztem és ki törtem a lány nyakát. Fel ültem törökülésbe az ágyra szemben Damonnal és türelmesen vártam a következő reakcióját!